Cégmódosítás – A felszámolási eljárás 4.

Beszéljünk akkor egy kicsit a mai cégmódosítás során arról, hogy kik bonyolítják le a felszámolást.

Az eljárást bíróságon kell kérvényezni, méghozzá a gazdasági társaság székhelye szerint illetékes bíróságtól.

Tehát ne a cégbírósághoz adják, mert érdemi vizsgálat nélkül el fogják utasítani, hiszen nem ők az illetékes bíróság.

A másik dolog, amit érdemes tudni, hogy semmiképpen sem képzeljünk el egy klasszikus peres helyzetet, ahol jelen vannak az ügyvédek, és a bíróság előtt beszélek meg mindent.
Erről szó sincsen.

A felszámolási eljárás, egy nem peres eljárás.

Ez alatt azt kell érteni, hogy a bíróságnál kell kezdeményezni az igaz, a bíróság mondja ki a végső határozatot, de tulajdonképpen nem ők viszik véghez az egészet.

Erre egy felszámoló biztost neveznek ki, akivel a következő cégmódosítás bejegyzésben találkozhatnak.

a
A bejegyzés kategóriája: cégmódosítás, cégmódosítás 2015, cégmódosítás Budapest
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.